Illyés Gyula: Csillag, ha lángol
Mint a magasból
ledobott kő, úgy
hullunk. Minek? Bíz,
sárnak, a sírban.
Node, ha így van,
mint az esésnek
vad melegétől
csillag, ha lángol:
zuhanjunk át oly
ős lobogással
a gyujtó űrön,
ami az élet,
hogy bármi véget
ér is a szívünk,
azt mondja rája,
ki szállni látta:
oh, idefénylett!
